A jégkorcsolyát bár szögre akasztották, a nyáron görkorcsolyával folytatják az edzéseket az egyesület csapatai. Az inline pályájuk elkészült, és tornát is rendeznek majd rajta.

Egy hatalmas beruházás előzte meg a Marosi Pengék téli szezonját. Az egyesület mintegy 100 millió forintot költött, TAO támogatásból öltöző és- szaniterkonténereket vásároltak, de jelentős összeget költöttek egy speciális sátorra, mellyel nemcsak a pályafelületet tudták megnövelni, de a jégidőt is akár hónapokkal kitudják tolni. A makóiak U8,U10,U12,U16 és felnőtt korosztályban, a 3×3-as bajnokságban szerepeltek.

Nagyvárosok és megyeszékhelyek csapataival mérkőztünk meg a téli hónapaokban. Az U8-U12-es korosztályunk számos versenyen megfordult és derekasan helytáltak, szépen teljesítettek. Az U16-ok és a felnőttek – vagyis a Marosi Pengék Faterok- ugyan azt a teljesítményt nyújtották. A keleti bajnokságból a helyosztókig jutottak, ott országosan a 7. legjobb csapatként végeztek – összegezte a gárdák teljesítményét Gyarmati Roland alelnök.

A jégfelületet, úgynevezett inline pályára cserélték, amin a gyerekek görkorcsolya használatával élvezhetik a korongozás élményét. Az edzéseket kedd-szerda-csütörtök napokra iktatták be.

Magyarországon öt olyan város van, akik inline pályával rendelkeznek köztük Makó is, amire licencet is kaptak, így májusban és júniusban folytatódnak a mérkőzések. Elindul az inline bajnokság, és ami jó hír, hogy a Békéscsaba a hazai mérkőzéseit Makón szeretné megtartani, kibérlik a létesítményt – mesélte Asztalos Péter, elnök.

Illetve szerepel még majd a bajnokságban Tata, Óbuda és Kiskörös is. Joggal mondható, hogy Makó letette védjegyét a Magyar Jégkorong Szövetségnél.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest