A magyar munkavállalók 59 százaléka kapott béremelést eddig az idei évben, ennek mértéke átlagosan 12,7 százalék volt. Nekik átlagosan 15,7 százalékkal nőtt a bérük – derült ki a ManpowerGroup által készített országos felmérésből. 

A válaszokból megtudhatjuk: nagy átalakuláson ment keresztül a munkaerőpiac, ezt a változást pedig már nem szabad figyelmen kívül hagy­niuk a munkaadóknak – olvasható az összegzésben.

A HR-trend megváltozott, a hangsúly a munkáltatók elvárásai felől eltolódott a munkavállalók preferenciái felé, amit tovább erősített a digitalizáció felgyorsulása.

Az infláció növekedésével az alapbér mellett egyre fontosabbá válik a rendszeres bérfejlesztés, különös tekintettel annak mértékére. 

A legnagyobb arányban az autóipari dolgozók részesültek idén fizetésemelésben. Az ágazat munkavállalóinak közel hetven százaléka kapott átlagosan 10,9 százalékos emelést. A legnagyobb átlagos béremelés az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban volt jellemző, az érintettek 15,7 százalékkal kapnak többet. A legrosszabbul az építőipari dolgozók jártak, mindössze egyharmaduk részesült bérfejlesztésben, illetve ők számoltak be a legcsekélyebb mértékű, 9,5 százalékos növekedésről. 

Idén nem a pozíció határozta meg a bérrendezést.  A felsővezetők és a beosztottak azonos arányban részesültek keresetrendezésben.

A felmérésből az is kiderül, hogy – értelemszerűen – elégedettebbek azok a munkavállalók, akik részesültek bérfejlesztésben, ugyanakkor annak mértéke nem befolyásolta egyértelműen a munkavállalói jólétet. 

Fontos következtetés, hogy a munkáltatóknak pontosan kell látniuk, mekkora a megfelelő fizetés a munkavállalók megtartásához, mivel hiába a béremelés, a munkavállalóknak csak alig több mint fele, 53 százaléka elégedett a jelenlegi munkahelyével.

Forrás: Magyar Nemzet

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest