Tarolt a Fidesz-KDNP a vasárnapi időközi választásokon. Karácsony Gergely közösségi oldalán értekezett az eredményekről.

Budapest főpolgármestere az eredményt a következőképp értékelte: „Két egyéni önkormányzati képviselői mandátumot elveszítettek az ellenzéki pártok a mai választáson, csak Újpesten sikerült győzni, a VII. és a VIII. kerületben a Fidesz elhódította a képviselői helyet a kerületi képviselőtestületben. És még Szegeden is fölényesen nyert a fideszes jelölt.”

Karácsony Gergely bár posztjában nem tér ki rá, de nemcsak Budapesten vagy Szegeden tartottak időköziket vasárnap.

A főpolgármester szerint csalódást keltő eredmények születtek, ezen nincs mit szépíteni. A részvételt keveselte, majd hozzátett: „az ellenzéki szavazók távolmaradásukkal büntették az ellenzéki pártokat azért a teljesítményért, amit április 3-a óta produkálnak.”

Karácsony szerint üzenetet kaptak választóiktól: „Megüzenték, hogy ez az április 3-a óta bemutatott »melyikünk a legnagyobb kicsi« játék nem vezet sehova. Megüzenték, hogy nem vezet sehova az az ellenzéki hozzáállás, hogy »ha a Fideszt nem tudjuk legyőzni, hát győzzük le egymást«.”

„A választók megüzenték: ébresztő!” – tette hozzá a Párbeszéd társelnöke, Karácsony, szerinte „erre a politikai teljesítményre nem mehetnek rá a szabadság utolsó »kis körei«, az önkormányzatok, a szabad városok, a szabad kerületek.”

A baloldali pártvezetők egyelőre hallgatnak.

A baloldal az alábbi helyeken ért el sikert

Budapesten egyedül Újpesten tudott nyerni a baloldal. Vasvári László a szavazatok majdnem 48 százalékát kapta.

Sári István baloldali támogatással nyert Gyöngyösön egy független jelölttel szemben.

Az ország legtöbb részén taroltak a kormánypárti jelöltek

A VII. kerületben a bitcoinbányászás miatt megbukó Gyurcsány-párti Borka-Szász Tamás helyett választottak új képviselőt. Az erzsébetvárosi 4-es számú választókörzetben az időközi önkormányzati választáson Ripka András, a Fidesz–KDNP jelöltje 46 százalékkal győzte le DK-s ellenfelét.

Budapest V. kerületében a Fidesz jelöltje, Nagy Gergő 71 százalékos eredménnyel győzött, míg Fábián Benjámin, a Momentum, a DK, az LMP és az MSZP közös jelöltje mindössze 27 százalékot kapott.

A főváros VIII. kerületében Gondos Judit megsemmisítő 63 százalékos vereséget mért baloldali ellenfelére, ami egyben azt is jelenti, hogy Pikó András polgármester kisebbségbe került a képviselő-testületben.

Szigetszentmiklóson a Fidesz-KDNP-s Tóth Pál 64 százalékkal messze maga mögé utasította a Momentumos Nagy Gergőt (15 százalék) és a szocialista Fazekas-Verba Szabolcsot (kevesebb mint 5 százalék).

A baloldali vezetésű Szegeden is a jobboldal nyert. A baloldali vezetésű Szegeden Ruzsa Roland 59 százalékkal hódította el az 1-es választókörzetet a Fidesz–KDNP-nek.

Egerben. a Jobbikból kilépett Mirkóczki Ádám városban a Fidesz-KDNP-s Orosz Lászlóné a szavazatok 42 százalékával tudott győzni.

Nyíregyházán is hasonló a helyzet. Az 1. számú egyéni választókerületben dr. Ulrich Attila a voksok 76 százalékát szerezte meg. A 3. számú választókerületben Halkóné dr. Rudolf Rékát, a Fidesz és a KDNP jelöltjét a szavazatok 74 százalékával választották képviselővé.

Balatonalmádiban a polgármestert ezentúl a Fidesz–KDNP adja. Fabó Péter 62 százalékot kapott, ez háromszor annyi, mint legeredményesebb, független kihívójáé.

Keszthely is új polgármestert választott a Fidesz-KDNP színeiben induló Bánhegyi Renáta személyében, aki nem kevesebb, mint 76 százaléknyi szavazatot kapott a legerősebb baloldali párt, a DK jelöltjével szemben.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest