A vásárhelyi tömegközlekedés korrupt, dilettáns és törvénysértő átszervezése több száz milliós kárt okoz a városnak a helyi Fidesz szerint. A párt a Közbeszerzési Döntőbizottság friss határozataira reagáló hétfői közleményében leszögezte: az átszervezés kulcsfigurájának számító Szabó Jánosnak vállalnia kell végre a felelősséget!

“A napokban a Közbeszerzési Döntőbizottság rekordösszegű, harminckettő millió forintos bírsággal sújtotta a hódmezővásárhelyi önkormányzatot, valamint a HVSZ Zrt.-t, amiért többszörösen megsértette a törvényeket a helyi tömegközlekedés átszervezése során.

Márki-Zay Péter a közbeszerzési törvényeket megkerülve fizetett ki a saját kampányfuvarosának legalább 84 millió forintot! Törvénytelenül járt el a város a Volán Busz esetében is, hiszen a céggel írásban nem kötöttek szerződést. Egy bírósági döntés értelmében pedig várhatóan további akár 240 millió forintot kell kifizetnünk az állami busztársaságnak, mert a Márki-Zay vezette hivatal még arra is képtelen volt, hogy tisztességesen lezárja velük az együttműködést.

A vásárhelyi tömegközlekedés korrupt, dilettáns és törvénysértő átszervezése több száz milliós kárt okoz a városnak. Az átszervezés kulcsfigurájának számító Szabó Jánosnak vállalnia kell végre a felelősséget, és be kell adnia a lemondását. Márki-Zay Péternek a politikai tisztogatás helyett végre valóban ‘vezetői döntést’ kellene hoznia és Szabó Jánostól kellene elvenni az alpolgármesteri feladatköröket” – írta közleményében a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezete.

Az ügy előzménye, hogy a Promenad24 pénteken megírta: a Közbeszerzési Döntőbizottság két, június 23-án, kelt határozatában megállapította, hogy a vásárhelyi önkormányzat jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárást a 2019 és 2021 közötti buszos személyszállítási megbízásai kapcsán, tehát többszörös törvénysértést követett el. A várost ezért 32 millió forintos bírsággal sújtották.

Forrás: Promenád24

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest