A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség az előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint eddig nyolc határrendészt és egy román állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként.

Az ügyészség által szervezett bűnügyi akcióban az NVSZ, a TEK, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársainak bevonásával közel 135 fő vett részt.

A megalapozott gyanú lényege szerint a nagylaki határrendészek szolgálatuk során, még a határátkelő előtt rendszeresen állítottak meg külföldi gépjárműveket és különböző vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy pénzért eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától.

Az elkövetők az összehangolt korrupciós cselekményüket legalább márciustól folytatták, egy-egy szolgálat alatt átlagosan 140-260 euró vesztegetési pénzt szereztek – amelyet egy puha anyagú szemüvegtokba rakva az alsóneműjükbe rejtettek – és azt a nap végén egymás között elosztottak úgy, hogy abból juttattak elöljárójuknak is.

A főtiszti rendfokozatú rendőr tevékenyen nem vett részt a korrupciós cselekményekben, de alosztályvezetőként a szolgálatvezényléssel segítette a beosztottak bűnelkövetését. A tettenérés során a vászon szemüvegtok, valamint az abban elrejtett 20 euró és 50 lei került elő, míg a kutatásokon az ügyészség további 1.460 eurót, 340 fontot, és 210 zlotyt foglalt le.

A kilenc elfogott személyből nyolcan rendőrök, míg egy társuk román állampolgárságú kamionsofőr, aki négy határrendésszel beismerő vallomást tett. Az ügyészség két embert vett őrizetbe a kilenc gyanúsított közül. A letartóztatásukról ma döntenek.

Forrás: 24.hu

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest